Bejelentővédelem
A panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról
szóló 2023. évi XXV. törvény (Panasztv.) rendelkezései alapján az a foglalkoztató, amely legalább 50 személyt
foglalkoztatásra irányuló jogviszony keretében foglalkoztat, belső visszaélés-bejelentési rendszert hoz létre. A
belső visszaélés-bejelentési rendszer működtetésével szerződés keretében bejelentővédelmi ügyvéd vagy más
külső szervezet is megbízható.
Bejelentővédelmi ügyvédként megbízóim foglalkoztatottainak számára – egyebek mellett – a www.drkrlegal.hu
weboldalon keresztül biztosítom a jogellenes vagy jogellenesnek feltételezett cselekményre vagy mulasztásra,
illetve egyéb visszaélésre vonatkozó információk bejelentését.
A bejelentő a bejelentést írásban vagy szóban teheti meg. A szóbeli bejelentést telefonon vagy más
hangüzenetküldő rendszer útján, vagy személyesen lehet megtenni.
Bejelentővédelmi ügyvédként a jelen aloldalon elérhető kapcsolatfelvételi űrlapon keresztül is biztosítom a
visszaélések bejelentését.
Bejelentését megteheti emellett
– e-mailben, a bejelentovedelem@drkrlegal.hu e-mail címen
– postai úton a 1024 Budapest, Buday László utca 5/C. As. 3. címre küldött postai küldeményben
– előzetesen egyeztetett időpontban személyesen a 1024 Budapest, Buday László utca 5/C. As. 3. alatt
és
– telefonon a +36 30 699 4372-es telefonszámon munkanapokon 09:00 – 16:00 óra között.
A személyes adatok megadása nem kötelező